Ismét elérkezett az idő, hogy búcsút vegyünk az éves dolgoktól figyelmünket a családnak, pihenésnek, feltöltődésnek - de jó lenne ha erről szólnának az ünnepek - szenteljük. Ezzel egy időben hétfő délután lezártuk a Misogi Dojo 2014. évét, számot adtunk - amolyan aikidós módon - a bennünk végbement változásról, és közösen ünnepeltük meg a sikeres évet, a sikeres kyu és dan vizsgákat, az év aikidósa elismerést, melyet Becze Zsolt és Nagy Gyula sensei-eink kaptak kitartó és állhatatos felkészítő munkájukért, melyet az év során tanúsítottak. Utólag innen is gratulálok nekik!
Idén 50-en ültük körbe a XI. kerületi dojo tatamiját, immáron újdonsült tagjainkkal kiegészülve, ami nagyon jó érzés volt azt gondolom mindenki számára. Mint az Zsolt mondandójában elhangzott, a HBSE-n belül a Misogi a legnagyobb és tagszámát tekintve legdinamikusabban fejlődő dojo, amire - ezt már csak én teszem hozzá - büszkének kell lenni.
Hogy ne csak méltatásból álljon e rövid kis írásom elmondom nektek az eseményeket és az érzéseket a saját szemszögemből.
A délutánom furán kezdődött, rám tört egy hányingerrel egybekötött émelygés, de gondoltam, hogy akkor sem hagyom ki az esti edzést, ha bármi lesz is, ezért - vétve a dojo szabályzat ellen - bizony idegességből kifolyó gondjaimat egy felessel orvosoltam. Ami meg is tette a hatását, ugyanis idegességem alább hagyott. Kérdezhetnétek, mi a frásztól voltam ideges, hiszen ez egy ünnepi alkalom volt, semmi számonkérés, semmi ok arra, hogy feszült legyek, és igazatok is van, ám azt vettem észre, hogy az új és ismeretlen dolgoktól akarva-akaratlanul ideges leszek.
Az este a technikaként, amit be szándékoztam mutatni, a gyaku hamni tenshi nagét választottam, ami egy viszonylag egyszerű technika, és talán éppen ettől olyan bonyolult is. Természetesen 3-400-szor lejátszottam fejben a tökéletes végrehajtást, hova billentem az ukét, hogy vágok le, mikor hova lépek és hogy fogom befejezni a technikát, és fejben meg is volt gyönyörűen. Amikor viszont a kivitelezésre került a sor, valami hiba csúszhatott a gépezetbe, mert darabos volt, a végén még egyensúlyomat is vesztettem picit, mert nem a megfelelő helyre léptem, szóval egy szó, mint száz, nem voltam annyira elégedett önmagammal.
Ahogy néztem a danosok és a kyusok közül sokan ikkyot - ai hamniből, gyaku hamniból - csináltak, egy-két cifrázás volt közöttük mint suwari waza ikkyo omote, vagy gyaku hamni uchi kaiten sankyo, ude kime nage, ai hamni katate dori kotegaieshi, s meglepő módon pont a kezdők közül mutatott be valaki ude kime nagét.
Érdekes volt látni a különbséget egy 2 danos, egy 1 kyus és egy mu kyus ikkyo-ja között, mondhatnám azt is hol van az indulási pont és hova lehet eljutni onnan.
Amit még észrevettem, hogy nem olyan egyszerű még akár török ülésben sem végigülni egy 1,5 órás edzést úgy, hogy megfelelő testtartással tegye az az ember.
Természetesen most is volt üzenet, vagy útmutatás a jövő évre vonatkozóan mindenki számára, amit a technika végrehajtása után a kamiza előtt "talált" meg. Bármennyire is mantráztam, hogy ne harcos legyen a következő év, csak sikerült a következőt kihúznom: "A Harcos Újta a politika művészete: megelőzni a bajt, mielőtt még kialakulna. Ez azt jelenti, hogy úgy győzzük le az ellenfél szellemét, hogy rádöbbenjen tette ostobaságára. A Harcos Útja a harmónia megteremtése." S mellé még egy mécsest is kaptam, ami az jelképezi, valamilyen tanítási feladatom lesz 2015-ben. Ezen igen elcsodálkoztam, hiszen örök kétkedőként és bizonytalanként, hogy lehetnék én az a valaki, aki példát mutat másoknak vagy akár csak egy embernek is bármilyen téren.
A "bemutató" részt egy csoportkép elkészítésével folytattuk, majd indultunk is a MU Színházba a szeretet vendégségre - vagy akinek úgy jobban tetszik batyus bálra - ahol a kaja mellett a beszélgetéseké volt a főszerep. Kajából is annyi mindent hordtunk össze, hogy akik ott maradtak legvégig, azok rendesen telepakolták az elemózsiás zsákjukat indulva hazafele. Ezúton is köszönöm valakinek az egyik fél kürtős kalácsot és a mandarint, amit hozott illetve Boldog, békés Karácsonyt és Aikidóban gazdag Újévet kívánok innen mindenkinek, aki elolvassa ezen írást.
Mert aikidózni mindig lehet!
