Azt gondolom mindenki készült már rá, hogy írok az 5. kyus vizsgáról, ezért nem is szeretnélek "cserbenhagyni" benneteket. Elkészítettem jegyzeteimet.
A vizsga előtti hetekben az én fejem már tele volt a technikákkal, mit csinálok rosszul, hol kellene még ezt meg azt beletenni a végrehajtásba, hogy olyan eredmény szülessen, amivel saját, igen magas elvárásaimnak megfelelhetek. Hozzátartozik az is, hogy még alvás közben is a különböző gyakorlatok feldolgozásán járt az agyam, amiből igen fura és sokszor ijesztő álmok születtek, és még több rágódás.
A szombati reggel úgy keltem fel, hogy minden bajom van, hányingerrel, némi köhögéssel, kedvtelenséggel és nem túl pihenten ébredtem és rögtön arra gondoltam, hogy is lesz a vizsga délután, addigra muszáj formába hoznom magam, ha már ennyit "vesződtem" eddig. Hál Istennek a Kata tanácsára elfogyasztott nagy mennyiségű kamilla tea, C vitamin és a saját kútfőből hozzátett meditáció segített, bár még a villamoson a Yudansha dódzsó fele arra gondoltam, nem teljesen kerek a történet.
Azt gondolom, aki jobban izgul bármilyen vizsga előtt, mint én, annak igen-igen nehéz helyzete lehet. Egyszerűen elsápadtam, próbáltam a technikák helyes végrehajtásába kapaszkodni, még az utolsó pillanatban is gyakorolni, de az idegességem csak nem hagyott alább. Az sem segített rajta, hogy körbenézvén a dódzsóban, sok-sok ismeretlen, ám kíváncsi arcot láttam. Talán még egy picit rá is tett az idegességemre, hogy ennyi ember előtt kell produkálni.
Mikor leültünk seizába a vizsgáztatókkal szemben, arra gondoltam, ez nagyon jó, mindjárt szólítanak, kimegyek, megcsinálom, amit tudok, és túl leszek rajta végre. Aztán nagy meglepetésként ért, mikor a 6., 4. és 3. kyu-ra vizsgázók neveit mondták a vizsgáztatók. No, lehet még izgulni, meg nézni, hogy ki miként old meg sok esetben hasonló vagy ugyanolyan technikákat. Azt kell mondjam, látszik a különbség, ha egy 6., egy 4. vagy egy 3. kyu-ra készülő csinálja ugyanazt a gyakorlatot. Végig lehet követni a fejlődési spirált, mindamellett, hogy a 6. kyusok vizsgája is nagyon tetszett, nagyon szépen csinálták.
Nemsokára eljött a pillanat, mikor minket is szólítottak. Attilával kerültem egy párba és szerencsére én kezdtem az ukézést, ellenkező esetben úgy éreztem, hogy a végére már nem lett volna erőm a technikákhoz. Érdekes módon, mikor megszólalt a dzsime, akkor alábbhagyott minden idegességem, a körülöttem levőket ugyan érzékeltem, de a széles plénumot nem. és képes voltam csak a tőlem telhető legjobb végrehajtásra koncentrálni. Mindamellett, hogy voltak hibák, úgy éreztem egészen jól sikerült végigcsinálnom mind az uke, mind a tori részt. Talán a legnagyobb gyengeség a helyes levegővételben, vagy ha úgy tetszik az erőnlétben volt. Mire az uke rész végére értem, már úgy fújtattam, mint Thomas a gőzmozdony. Ebből azt a tanulságot vagyok kénytelen levonni, hogy a 4. kyura bizony már valami állóképesség javítást muszáj lesz belevinni a felkészülésbe.
Mikor elhangzott a záró suwari waza kokyu ho, akkor nyugodtam talán meg csak igazán, és a tatami széléről már egész másképpen tudtam figyelni a 2. és 1. kyusok vizsgáját. Mondanom sem kell, kissé megszeppenve láttam, hogy mennyi mindent kell tudni akár csak a 2. kyura, de az elsőre meg pláne, ami most még nagyon távolinak tűnik.
Mikor a sikeres vizsgázókat hirdették ki, kicsit megijedtem, mikor az utolsók között még nem mondták a nevem, de amikor elhangzott, nagy kő esett le a szívemről és igazán el tudtam engedni magam.
Most így utólag már örülök, hogy nem hallgattam azon belső hangjaimra, amik azt sugallták, nem vagyok képes megcsinálni a vizsgát. És annak is örülök, hogy mestereim és csoporttársaim is a vizsga felé "löktek".