Igazából ezt a szösszenetet még a csütörtök esti edzés után írtam, de különböző okok miatt csak ma este tudtam posztolni, így nézzétek el nekem, ha jelenidőben beszélek a dolgokról benne.
Már az edzés előtt éreztem, hogy a mai valami miatt különleges lesz, és mikor megláttam Zsolti "bácsit" bokkennel az övében okítani a kezdőket, kicsit megszeppentem, miféle fenyítés is lesz. Hülyéskedtünk is egy sort a srácokkal az öltözőben, hogy új nevelési módszerek köszöntenek a Misogiba, de mint minden sejtés, ez is csak amolyan légből kapott volt.
Viszont a különleges jellegét a mai estének az adta, hogy Zsolt folyamatosan fotózott minket a gyakorlatok között, sőt még egy kezdő, egy középhaladó és gyanítom, hogy egy haladó csoportkép is készült az edzések végeztével.
Mivel nem voltunk még eléggé bemelegedve, ezért egy kokyu ho féle légzőgyakorlattal kezdtünk, aminek a végén az ukénak ki kell gurulni. Lehet, hogy ezt hívják kokyu nagenak, de ebben nem vagyok biztos. Mostanában annyiféle technikát veszünk, hogy kezdő koromhoz képest alig bírom a neveiket megjegyezni. Utána volt a csoportos gyakorlatban némi gurítás, amiknek a neveit szintén nem tudom, de összesen háromféleképpen kellett kigurítani az ukét, amiből mondjuk úgy 2 és felet sikeresen abszolváltam is.
Miután mindenki úgy érezte kellően bemelegedett, elkezdtük az este igazi csemegéjét, 5. kyura készülvén némi suwaris technikát, shomen uchi ikkyo képében. Mondanom sem kell, hogy ez nem ment annyira simán, mint amennyire egyszerűnek látszott a bemutatáskor. Valahogy a testem és a lábam, vagy mondhatni a középpontom és a lábaim nem mozognak egyszerre, és nem ugyanazt akarják csinálni. Földi Zoli sokáig magyarázta is, hova kéne mozdulnom a shomen uchinál és aztán hova levágni, de valahogy nem érzetem a technikát, hiába próbáltam fenemód összpontosítani.
Az élet - vagy talán az Aikido - úgy hozta, hogy ezután szinte végig Borhy Lacival gyakoroltam a páros, illetve a csoportos technikákat, és ma valahogy Laci tanítós kedvében volt, nem a "szokásos", 'megállok, tartom az alapállást, aztán hadd csináljon valamit a tori, már ha tud' félében. Hálás is vagyok neki ezért, mert úgy érzem, most sokkal többet tanultam, mint mostanában bármikor. S hálás vagyok még hatalmas türelméért is.
Igaz ugyan az is, hogy a shomen uchi-k még mindig megzavarnak és nem tudom mikor hogy kell belépni, vagy kilépni, aztán melyik kezemmel vezetem le az ütést és melyikkel fogom a fogást és pontosan hogyan, de ettől eltekintve egész jól mennek a gyakorlatok. Aztán ott van az egyensúly és a stabil állás - no csak, no csak, nem csoda, hogy így van ez a való életben is -, ami szintén nem jön mindig össze, és időnként csodálkozom, hogy ilyen görbe derékkal, ami nekem van bizonyos esetekben, lehet még technikát csinálni. Valahogy a stabilitásra és a tartásra jobban oda kellene figyelnem edzésen és edzésen kívül is.
Az edzés további részében volt gyaku hamni kotegaieshi, ikkyo, nikkyo, uchi kaiten nage, tenchi nage, ude kime nage sőt még véletlenül egyszer tévedésből uchi kaiten sankyo-t is csináltam. Aztán gyakoroltunk még shomen uchiból kotegaieshit, ikkyo-t, nikkyo-t, de lehet, hogy már keverem a sima gyaku hamnis gyakorlatokat a shomen uchi-sokkal. Abban viszont biztos vagyok, hogy shiho nage-t és irimi nage-t is csináltunk.
Plátói egyszerűséggel írhatnám azt is, volt minden, mint a búcsúban, meg azt is, hogy még annál is több. Arról sajnos nem győződtem meg az este folyamán, hogy a februári 5. kyus vizsgára való jelentkezésem megalapozott lenne.
Lehet, hogy így 2024-re nem lesz meg a 4. dan, de a folyamatos fejlődés többet ér minden fokozatnál. Képzeljétek, amíg e sorokat írom, éppen egyik kedvenc Seagal filmemet, az Ölve vagy halva címűt adja a Film+. Ha nem tudnám, hogy véletlenek nincsenek, akkor azt gondolnám micsoda fura egybeesés...
