Nem tudom mi történhetett, de hosszú idő óta ma volt újra, hogy megint élveztem az edzést, pedig nem csináltunk könnyű technikákat, minthogy a 4. kyus vizsgára készültünk. Hála Istennek nem egy-egy fél órás intenzív rohammal, ahogy azt Zsolttal tettük már vagy kétszer is mostanában, inkább az egyes gyakorlatok részleteire igyekeztünk hangsúlyt helyezni, amikre felhívták a figyelmet a felkészítőn.
Én most ezzel a vizsgával úgy vagyok, hogy sok minden egyéb dolog kavarog a fejemben, melyeket nagy erőfeszítést igényel kibogozni és rendbe rakni, ezért egyelőre nem erőltetem a 4. kyut. Végre úgy szeretnék legközelebb vizsgázni, hogy én is úgy érezzem megy, ne csak a többiek - mestereim, csoporttársaim - biztassanak, hogy minden rendben lesz vele. Emellett azt is be kell valljam, mostanában nagyon nem megy, sem az összpontosítás, sem a lekövetés, valahogy igazán nem vagyok jelen az edzéseken, holott akkor és ott soha nem kavarognak egyéb dolgok a fejemben. S minthogy az aikidót nem szeretném fél hittel, fél odaadással csinálni, így most kisebb fajta szünetet adtam magamnak, amíg rendbe nem teszem az egyebet.
Ez a mai este valami miatt mégis kivétel volt, pedig tegnap este olyan szerencsétlenül vettem levegőt, hogy beszorult, és a hátam közepét is feszítette egészen ma délutánig. Azt hittem, sosem leszek túl a hétfőn, aztán hazafele tartva még edzés előtt majd leragadtak a szemeim, és minden bajom volt. Gondoltam, azért sem adom meg magam a körülményeknek, így meditáltam egyet, mégpedig azon, hogy most, egy hosszabb idő után újra fogok tudni rendesen figyelni, élvezni fogom az edzést, és minden jó lesz, úgy, ahogy lesz, még akkor is, ha nem lesz jó. S csodák csodájára működött is. Azt nem tudom mitől, mert korábban is meditáltam már ezen és akkor nem jött össze.
Igaz ugyan, hogy nagyon meleg volt a dojóban, és sokan is voltunk, mégis számomra remek edzés volt, és az is nagyon jó lenne, hogy ha minden alkalmat újra így tudnék megélni, és nem fáradtan és dekoncentráltan, ahogy mostanában gyakran megesik velem.
