Az egész úgy kezdődött, hogy 2013 szeptemberében elkezdtem aikidózni azzal a célzattal, hogy hej, kell valami mozgás, mert a folyamatos és gyors súlygyarapodásom, és az önbizalmam béka segge alatti térnyerése nem tűr halasztás.
Gondoltam semmi extra, majd eljárogatok edzésekre, edzegetek, de csak és sima kis mozgásként fogom fel a dolgot, nem fogok parázni semmin, úgyis van máson.
Aztán már kábé az első héten megláttam, hogy nekem ez - sem - fog úgy menni, hogy csak úgy csinálgatom, aztán majd lesz valami. Minő meglepetés, mint mindenben, ebben is maximalista vagyok, és türelmetlen, és ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy én azt elterveztem, akkor nyűgös, hisztis és rosszabb, mint egy fürdős k..va.
Jöttek az edzések egymás után, még a jásdi reggeli futásokat is túléltem valahogy, és 2014 nyarán el is mentem a Donovan Waite táborba vizsgázni 6. kyura, ami ugye alapfokozat az Aikidóban, legalábbis ebben a rendszerében. Ott is majd összeszartam magam a vizsga előtt, pedig aztán gyakoroltam - vagy mondhatnám gyakuroltam, ha nem aihamni-s technikák lettek volna - rá sokat. Aztán csodával határos módon az meglett, és akkor volt az a felelőtlen beszélgetés, melynek következményeként valahogy a nevemhez kötötték a 2024-et és a 4. illetve a 3. dant.
Mivel az életem igen jelentős fordulatot vett 2014 augusztusának végén, és sikerült végre elhelyezkednem, ezért kissé kevesebb fókuszt kapott az Aikidó és az edzések, mint addig. Így aztán mikor mondták, hogy idén februárban 5. kyus vizsga, akkor nem is izgattam magam túlságosan, mondván én most úgysem megyek, hiszen messze állok még a szinttől és a technikákat sem tudom álmomból felkeltve megcsinálni.
Aztán a csoporttársaim addig-addig húztak, hogy muszáj elmennem felkészítőre, na meg vizsgázni, amíg nekiduráltam magam, legalább a felkészítőnek. Nem mondom, ma, mikor ballagtam a Kinizsi utcai dojó felé, nehéz volt a szívem, csupa vegyes gondolatok jártak az agyamban, megpróbáltam felidézni a technikákat és, hát kábé 40%-uknál kudarcot vallottam.
No de sebaj, azért vannak a felkészítők - és ez az utolsó is a februári vizsgáig - hogy felkészítsenek a nagy eseményre, gondoltam naivan. Most már tudom, hogy a felkészítők azért vannak, hogy összezavarják az ember fiát, és amiben addig biztos volt, abban is megpróbálják elbizonytalanítani.
Tudtam ugyan, hogy nem vagyok nagy király suwari waza shomen uchi ikkyóban, illetve suwari waza katadori ikkyóban, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Becze Zsolt taktikai tanácsként a katadoris változatnál annyit mondott, hogy az elején csak lábcsere van, nem lépés, amit harmadik-negyedikre sikerült is abszolválni.
A shomenuchi ikkyónál csak a billentés volt rossz és az ura változatnál az uke útjából való ellépés hiányzott.
Aztán jött a tachi waza katatedori ikkyo, shihonage, tenchinage, udekimenage, kokyunage, melyeknél sorban menve a következő hibák voltak tapasztalhatók, ikkyo: billentés hiánya, túl közel lépés az ukéhoz, shihonage: hátat fordítás az ukénak és a kéz nem magam előtt tartása végig, tenchinage: nem megfelelő billentés és lagymatag levágás, ura változatnál pedig mindig hagyni az ukét teljesen szembefordulni velem, a földkézzel a tegatana elhagyása a technika végén udekimenage: fejben nincs meg a technika, a kar emelést nem közvetlenül a könyök izület felett csináltam, nagyon vállal löktem bele az ukét a gurulásba, nem pedig középpontból, kokyunage: a 4 variációból maximum 2 és felet sikerült megcsinálni.
Aztán következtek a shomenuchi-s technikák, mint az ikkyo, nikyo, kotegaieshi. Itt általános hiba a shomenuchi lagymatag vágása volt, nikyonál a nem megfelelő kézátfogás, az uke karjának Z alakba állításának kihagyása, annak erőltetése, hogy mindegy hogy, csak földre menjen, a nikyo uránál a sok tökölés a kézátvételnél, a kotegaeshinél pedig: hm, arra már nem emlékszem. Ja igen, az uke shomenuchijának nem jó hárítását vagy levételét már majdnem el is felejtettem.
A chudantsuki iriminagénél és kotegaieshinél a chudantsuki nem megfelelő erővel való ütése, az uke ütésének nem jó ütemben történő hárítása hibádzottak.
Arról nem is beszélve, hogy 2 órányi gyakorlatozás után kissé telítődött a küszöbszintem - nem szokta Filep a prést - és már minden bajom volt, nyűgös lettem, kissé dekoncentrált, no azért nem annyira, hogy egyáltalán ne tudjak figyelni.
Ami tőlem függetlenül rosszul érintett, az a résztvevők igen magas száma miatti kevés hely - egy-egy technikát alig lehetett normálisan végigcsinálna - a lábujjammal a partnerem lábujjának nagy erővel történő eltalálása, a nikyónál másféle kivitelezésre készülés miatt ukeként a jobb hüvelykujjam bezúzása és a hosszú hét, aminek a végén volt ez a 3 órás felkészítő, aztán a még mindig sebes térddel történő suwarizás sem esett túl jól.
Azt mindenképpen el tudom mondani, hogy tényleg sikerült Székely Viktornak összezavarnia bizonyos technikák esetében általam vélt tudásszintemmel kapcsolatban és elgondolkoztattak, hogy időben van-e nekem ez az 5. kyus vizsga.
Ám mivel az élet harc, pláne a harcművészetek terén, ezért addig míg le nem győztek, nem adhatja fel az ember, és akkor is csak inkább szusszanhat egyet, amíg újra talpra nem áll és folytatja, ott ahol abbahagyta. Emiatt Kovács Attila optimista és laza hozzáállását nagyon szeretem, mert mindig rá tud mutatni arra, túl sokat agyalok, aggódok és töprengek még a legegyszerűbb dolgokon is. Úgyhogy akár úgy is felfoghatom, hogy van még két hét a vizsgáig, nagyon jól összefoglaltam azt, min kell addig javítani, fejlődni, lemehetek "alfába" és gyakorolhatom a technikákat fejben, ügyelve a részletekre és aztán nekivághatok a vizsgának úgy, hogy menni fog, legfeljebb, ha nem most, akkor majd nyáron.
Aki pedig úgy érzi, hasonló cipőben jár, annak azt ajánlom, lazítson egyet most hétvégén, nézzen sok aikidós videót youtube-on a gyakorlandó technikákról, gyakoroljon fejben és "rajzolva", amennyit csak tud, és akkor minden rendben lesz, akár így lesz, akár úgy lesz.
