Félre ne értsetek, ez az írás most nem panaszáradat, inkább hangos gondolkodás.
Mostanában úgy érzem elhagyott a lendületem, ami eddig aikidó téren előre vitt. Lehet, hogy a tavasz miatt, vagy a lányok egyre szebbek, esetleg a meló sok, és úgy érzem állandóan fáradt és dekoncentrált vagyok, de valahogy sokszor van az az érzésem, hogy most inkább nem mennék le edzésre, inkább otthon maradnék, aludnék, vagy randiznék.
Nagyon szeretem a társaságot, tisztelem a mestereimet, de sokszor úgy érzem elfogy a szuflám, és hiába próbálom megérteni az általuk mutatott dolgokat, juszt se tudom. Hiába próbálok elfeledkezni minden egyébről és csak az aikidóra koncentrálni, de az agyam mást tesz, mint amit szeretnék. Nem úgy viszi a kezeimet, lábaimat, testemet, ahogy kellene, vagy ahogy szeretném. Richtig az ellenkező lábbal lépek, kézzel hárítok, vagy rosszul támadok. Mostanában tényleg sokszor érzem, hogy ez talán mégsem az én utam.
Ezt lustaságnak hívják, vagy kishitűségnek, netán most jött el az első hullámvölgy, amikor sokan feladják? Be kell valljam ez megijeszt, nem is kicsit. Megijeszt, hogy nem azt nézem milyen edzőtáborba lehet hétvégéken elmenni, vagy kitől lehet még többet tanulni, hanem azt, hogy tudnám magam végre normálisan kipihenni, hogy ismét kedvet kapjak a tanuláshoz.
Veletek volt már ez így? Vagy velem van a gond?
Kíváncsi vagyok ti - akik már hakamánál, vagy 1, 2, 3, 4 ... dannál jártok, hogyan tudtátok fenntartani a lelkesedést, ami elvitt odáig ahol jártok és mindig előre mutat.
